Jó és rossz
2013.02.19. 20:08
napok vannak mögöttem. A gyerekeim jó ideje betegek, a lányom lassan 2 hete. Influenza, köhögés, taknyolás, bezártság, ingerültség.Ez a sok kínlódás az idegeimre ment, s jön a lelkiismeretfurdallás, hogy rossz anya vagyok, kiabálok, veszekedek velük, pedig nekik is nehéz idebent, betegen. Persze annyira nem betegek, hogy ne piszkálják egymást, és ne szedjék szét a házat. Ez a tél nagyon megviselt, de hátha az idén eljutunk a tengerre. Nagyon fontos lenne, az egészség szempontjából is.
A lelkigyakorlat elkezdődött, nagyon jó csapat gyűlt össze, komolyak, több a fiatal felnőtt. Az első alkalom úgy érzem, szép volt és mély, jól előkészítettem. Remélem, lesz időm és energiám a következő hétfőre is felkészülni, a beteg gyerekek és a hamarosan érkező vendégek mellett, akiket amúgy nagyon szeretek, csakhogy persze mindig nehéz a vendégfogadás, ha hosszú.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.